Durva: adatbáziskezelés

Vicces, hogy 13 napja írtam utoljára, nekem több hónapnak tűnt. Nézzük csak, mi történt az utóbbi két hétben. Mivel nem csak a programozás tanulásban történtek érdekességek, hanem számos StudiCore hírlevelet is kaptam, így azokat is kommentelni fogom majd a következő blogbejegyzésben. Hogy a hírlevél mit mond, az egy dolog, meg fogom nézni, hogy a valóságban hogyan működik a dolog. Elöljáróban csak annyit, hogy az egyik hírlevelet szerintem egy-az-egyben rám szabták 🙂

Na de vissza a tanuláshoz.

Két héttel ezelőtt a lambda kifejezéseknél tartottam. Ezek megint olyan résznek számítanak, amit az ember megért, de ugye egy dolog AZT HINNI, hogy megértettem, és más dolog használni is. Magyarországon mindenki tud angolul, mert valamit ért az angol szövegből, aztán amikor önállóan kéne használni, akkor megáll a tudomány. Na ez is hasonló.

Funkcionális programozás

Az enumok még csak bemelegítés volt, ezután jött a funkcionális programozás. Na az elmélet elmondta az alapokat, és utána kaptunk feladat, amit meg kellett oldani. Egy JÓÓÓÓÓ hosszú feladatot, csomó részfeladattal.

Aki azt mondja, hogy a Google a barátod, az téved, mert kifejezetten a Reddit /r/javahelp subredditje a kezdő Java programozó barátja. Hosszú órákat töltöttem ott, ahol

  1. feltettem a kérdésem
  2. az igazi programozók elmondták, hogy tegyem fel normálisan a kérdést
  3. feltettem normálisan a kérdést
  4. segítettek
  5. programoztam
  6. redditeztem
  7. segítettek
  8. örültem, hogy sikerül a részfeladat

És ezt így jó sokáig, míg minden a helyére került. Nem mondom, hogy teljesen tiszta a funkcionális programozás rész, aki azt hiszi, hogy EGYETLEN online tanfolyam segítségével mindenben profi lesz, az tényleg nagyot téved. A StudiCore funkcionális programozás része megmutatta, hogy van ilyen is, és kigyúrta belőlem a feladatok megoldását. Én meg elfogadtam, hogy bizony ez is egy olyan részterület, amiben pár száz órát el kell tölteni az alapvető biztos használathoz. De ez nem gond, egyre inkább rájövök, miért mondják a programozásra, hogy élethosszig tartó tanulás. Azért, mert annyi jó dolog van benne, hogy folyamatosan lehet kutatni, próbálgatni a dolgokat, és egyre többet tudunk.

Adatbáziskezelés

Tudtam, hogy az adatbáziskezelés baromi nagy szívás lesz. Onnan tudtam, hogy anno a főiskolán nagyon sokat szenvedtem vele. Be kell valljam, jól megy a vállalkozásom, de ez azt feltételezi, hogy ott kell lennem, és nekem is nagyon sokat kell dolgoznom.

Na, ha most az a kérdés, hogy unalmas adatbáziskezelés lekérdezéseket írjak, vagy fejlesszem a cégem, egyértelmű lenne a válasz, de az adatbáziskezelés kell. Tudom, hogy kell, nem csak azért, hogy tovább tudjak lépni a Java tanfolyam még hátralévő izgalmas részeire, hanem azért is, mert ma már mindent adatbázisokba mentünk.

A StudiCore adatbáziskezeléses szekciója több részből áll. Alapok, bonyolultabb adatbáziskezelési műveletek, Java + adatbáziskezelés.

Az alapvető feladatokat megcsináltam, mert a StudiCore elméletében ott volt a tananyag, csak fel kellett használni. A probléma az összetettebb feladatokkal volt. Ezeknél is a tananyagot kellett használni, csak nagyon sok gyakorlással és gondolkodással. Emlékszem a főiskolára, amikor megvolt AZ a pillanat, amikor összeállt az egész.

Na most az elmúlt hetekben ez az adatbáziskezelésnél nem volt meg. Mire meglett volna, véget ért a hétvége, vagy bejött egy extra megrendelés, vagy szépen sütött a nap és ki kellett menni a gyerekkel, tetszés szerint be lehet helyettesíteni a dolgokat. Legközelebb gép elé ülve pedig kellet megint jó sok idő, mire felvettem a fonalat. Amire majdnem meglett volna AZ a pillanat, megint közbejött valami. Ez pedig az adatbáziskezelés tanulásának halála.

Na ezzel elszórakoztam érzésem szerint hónapokat, de mivel két hete írtam ide, így valószínűleg nagyjából két hetet. A végén a mentorom segített, így az adatbáziskezelésre szerintem mindenki a PRO csomaggal fusson neki. Vagy kérjen eseti konzultációt. A Reddit ilyen szempontból nem jó, mert ott feltehetem a kérdéseim, de nem indíthatok úgy, hogy van egy adatbázisom, amit 20 mondatban bemutatok. Ez senkit sem fog érdekelni 🙂

Tehát végül a mentorom segítéségével jutottam túl a haladó adatbáziskezelés feladatokon, és most itt tartok: 34. Objektumok leképezése SQL adatbázisra.

A teljes tanfolyam moduljai itt találhatók: https://www.studicore.hu/kurzus/java_se/

Amúgy a Java-ban nem csalódtam, természetesen az adatbáziskezelést is nagyon jól végzi, logikus és könnyen tanulható anyagot kaptam a StudiCore-tól. Ha még emlékeztek, három dolgot szerettem volna elérni:

  1. fájlokat kezelni Java-val
  2. adatbázisokat kezelni Java-val
  3. grafikus felületet készíteni a szoftverekhez

Az első kettő már megvan, és tök vicces, hogy semmi nehézség nincs benne. Mármint abban az adatbáziskezelésben, ahol nem kell egymásba ágyazni 3-5 SELECT utasítást 🙂 A grafikus felület is a StudiCore tananyagának része, persze ez alap verzió, de nagyon várom már.

Vicces, hogy 2019. augusztus 19-én írtam ide az első bejegyzést, most meg 2020. január 23. van. Eltelt 5 hónap, és nem hogy munka mellett, de vállalkozóként, szerintem legalább havi 200-250 óra munka mellett tanulom a programozást. És a legtöbb dologra emlékszem a Java tanfolyam dolgaiból. Simán le tudnék ülni, és megvalósítani számos ötletem. Tudom már kezelni a sokféle netes szoftver CSV adatait, most már adatbázisba is menthetem, és remélhetőleg hamarosan valamilyen kattintgatós felületet is tudok prezentálni hozzá. Ami viszont durva, hogy mindezt élveztem is, nem volt nyűg, hanem alig vártam, hogy lenyomjam a melót, és kicsit programozhassak.

Közben lassan gyűlnek a blog olvasói is, a Facebook oldalra is átkattintanak, mindenkit arra bíztatok, hogy ossza meg a tapasztalatait, és kommenteljen bátran. Hamarosan folyatom a StudiCore hírlevelekkel a következő posztokkal.