Helyzetjelentés – fájlkezelés

Az előző bejegyzésben arról írtam, hogy a StudiCore-nak van 36 havi programozás tanfolyam előfizetése egész jó árban, amit most a karácsony miatt ráadásul kedvezményesen is ad. Ebben a bejegyzésben viszont arról lesz szó, hogyan haladtam az elmúlt időben.

Az utolsó poszt, amiben helyzetjelentettem, a List, Set, Map és kivételkezelés volt, ezután a fájlkezeléssel folytattam. Most csinálom a harmadik feladatot a témakörben, és az előzővel nagyon megszenvedtem.

Hirtelen nagyon sok munkánk lett, és aki volt már vállalkozó, az tudja, munkát nem adunk vissza, mert az ügyfél mindig jól jön. Ennek köszönhetően nem egyszer dolgoztam éjjel fél 1-ig, amibe még bele kellett zsúfolni a gyerekkel történő kimozdulásokat, a Télapó látogatást, karácsonyra készülést stb.

Nem is csak az idővel volt gond, hanem a koncentráció hiányával. Egyszerűen 2 hétre beleakadtam az egyik fájlkezeléses feladatba, a kivételkezelésbe, és a kódok egymásra épülésébe. Végül drasztikusan oldottam meg a problémát, fogtam az egészet, és újraírtam. Így egy hosszú délután-este alatt meg is lett, és azóta is verem a fejem a falba az indokolatlanul elcseszett két hét miatt. Na, de van ilyen.

A megoldás viszont nagyon tetszik, és újra átgondolva a feladatokat, minden logikus. Haladunk a jóval összetettebb feladatok felé, az egyik fájl 140, a másik 370 sort tartalmazott, és mellette volt számos kisebb is. Most ez így furcsán hat leírva, mert a programozást nem kilóra adják, de nagyon jó érzés, amikor a StudiCore ellenőrzőprogramjába feltöltöttem a fájlokat, és ezt kaptam válaszul:

Kiértékelve ekkor: 2019. December 22., Sunday, 19:39

grade: 100,00 / 100,00

Gratulálok!

Ja, meg az ellenőrző beteszi egymás alá a forrásfájlok tartalmát, és ilyenkor tök jól átjön az egész, hogy mennyire egymásra épültek a részek. Szuper!

Most tartok a harmadik feladatnál, és a lendület kitart. Még mindig a fájlkezelés a téma, de most egyáltalán nem esett nehezemre a programozás, és minden simán ment. Végeztem az egyik részével, és nem akartam belekezdeni a következő részfeladatba, amire megint több órát saccolok. Inkább megírtam az előző és ezt a blogbejegyzést 🙂

Még a témakör része a bináris fájlkezelés, utána pedig jönnek az enumok és a lambda-kifejezések. Ez a kettő utóbbi valószínűleg már az új évre tolódik át.

Szólj hozzá!