Mentor vs. főiskolai tanár

A múltkor már írtam röviden a mentoromról, ő az, aki hetente kétszer átnézi a haladásom, a lekódolt feladatokat, és külön kérés nélkül levelet ír nekem. Nemrég újra írt nekem, s olyan hasznos dolgokat emelt ki a feladatokból, hogy elhatároztam, írni fogok róla. Most jutottam el idáig, akkor lássuk is, miről van szó!

A StudiCore többféle csomagot kínál a JAVA tanuláshoz, a Basic az, ahol megkapjuk a tananyagot, az automata rendszert, mely kielemzi a feltöltött kódot, s szól, ha valami nem jó. Teszi ezt úgy, hogy teszteseteket futtat le, s ez alapján egy nagyon jól megírt szoftver meg tudja mondani a problémákat. Le a kalappal előtte, gondolom jó sokat csiszolták a visszajelzések alapján.

A másik csomag a Pro, ahol egy hús-vér ember, JAVA oktató heti kétszer megnézi a feladatokat, s érdemben hozzá is szól. Minden alkalommal, amikor ott vár a levele a levelesládámban, eszembe jut, mennyivel is másabb ez a fajta oktatás, mint a főiskolai JAVA.

StudiCore vs. főiskola

A főiskolán a gyakorlati vizsga, a programozás előfeltétele volt egy számítógépen kitöltött elméleti tesztsor, ahol néhány esetben egy válasz volt helyes, néhány esetben több. Ha sikerült egy megadott százalékot elérni a teszten, akkor lehetett tovább lépni a programozási feladatra, a többieknek viszont megköszönték a részvételt. Az analízis mellett a JAVA volt a szórótantárgy. Ha jól emlékszem, 30 vagy 50% bukott el ezen a tárgyon, s hagyta ott a szakot.

Na, az elméleti teszten volt olyan kérdés is, ahol a tök logikus válasz nem volt jó, mert hiányzott belőle egyetlen karakter. Amikor panaszkodtunk, a tanár fülig érő mosollyal előadta, hogy nem jó a válasz, mert egy karakter hiányzik az adott sorban, így buktuk az adott vizsgát. Már akkor sem értettem, mire jó ez a hozzáállás, elég nehéz volt a JAVA-t enélkül is teljesíteni.

Erre most a StudiCore-nál személyre szabottan adnak nekem tanácsot, és látszik, hogy nem le akarta tudni a mentor a feladatot, hanem tényleg beleásta magát a dologba. Ez nem kis dolog, mivel újrakezdőként számos esetben könnyebb dolgom volt, s előfordult, hogy két konzultáció között megcsináltam 10 feladatot.

Kicsit úgy érzem magam, mint amikor az ismerősöm mesélte, hogy egy amerikai-magyar egyetemen hogyan történik az oktatás. Ott az USÁ-ból érkeznek top cégvezetők oktatni, s az egyeterből kilépve a tanuló olyan tudással bír, ami akkor azonnal használható a világ bármely országában középvezetőként. Ehhez képest az én főiskolámon hasznos volt a többféle matek és a programozás, a tölteléktárgyak pedig ezektől a hasznos tárgyaktól vették el az időt.

Ilyeneket mond a mentor

Nem szeretnék műhelytitkokat kiszivárogtatni a képzésről, de szerintem nem lesz gond, ha megmutatom a mentorom első levelének elejét:

  • Kedves ****! A nyilvántartásom alapján még nem találkoztunk, és mivel a tanfolyam elején jársz, úgy gondolom még nem volt konzultációd. Úgyhogy, üdvözöllek itt nálunk.

Itt már kezdett derengeni, hogy ez más lesz, mint a főiskolán 🙂

És akkor idéznék néhány töredéket a leveleinkből, minden pont új téma, sokszor részlet egy-egy mondatból:

  • Csak annyi megjegyzés, hogy én lehet a X.X-et is inkább do-while ciklussal oldottam volna meg, egy árnyalatnyival jobban illik ide szerintem. (Persze helyes a sima while is.)
  • A X.X és X.X esetén viszont kimondottan tetszett, hogy while ciklust használtál, előreolvasással, így megspóroltad a -1 miatti vizsgálatot.
  • .. A X.X-nél egy ügyes kerülőutat találtál a kétjegyűség meghatározására, viszont ennél van egy egyszerűbb módszer is: …
  • A XXX már határidő után érkezett be, de azért rápillantottam. Az is szépen sikerült, de még egy plusz trükkel megoldható, hogy …
  • A kérdéses feladatok is jók lettek, csak egy dolgot néztél el benne – ami nem feltétlenül a te hibád, valamennyire szerintem is így logikus a dolog …
  • További jó munkát kívánok, kellemes hetet!
  • … kiírató program is tetszett, örültem, hogy rájöttél, hogy elég egy ciklust használni …
  • .. feladat is jó lett, itt csak egy tippet tudok adni …
  • A … résznél örültem, hogy egy rövidítést megtaláltál, azaz azt, hogy bizonyos esetek összevonhatók. Ezt még tovább viheted azzal, ha megfigyeled, hogy a mostani eseteid között van-e összefüggés? Mi a hasonlóság az XX és az XX között? És a XX meg a XX között? Nem olyan jelentős, de valamekkora rövidítés elérhető ezzel még pluszban. Illetve még egy megjegyzés. Hogyan tudnád egyszerűbben meghatározni az XX? Annyit segítek, hogy a maradékos osztás irányában kell keresgélni. 🙂
  • … hagylak gondolkozni, szerintem biztos meg fogod találni a megoldást, eddig is szép programokat írtál. Jó ötlet (nem csak itt, általánosságban is) szétbontani sok apróbb részre a feladatot, úgy átláthatóbb, könnyebben módosítható lesz a kész program.

Az rendben van, hogy most fizetek ezért a szolgáltatásért, de a főiskolán ugyanúgy bántak azokkal a diákokkal is, akik fizetős szakon voltak. Nagyon kell a mentor a programozás tanuláshoz, legyen szó a StudiCore mentoráról, egy programozó ismerősről, vagy akár más megoldásról.

Ha van rá lehetőségetek, hogy mentorral fizessetek elő a StudiCore-ra vagy egy hasonló szolgáltatásra, én mindenképpen javaslom, hogy tegyetek egy próbát.

Szólj hozzá!