Programozás tanfolyam bölcsész szemmel

Ahogy már múltkor említettem, a feleségem folyamatosan látja a haladásom, és szerintem belőle is lehetne programozó. Nem csak belőle, hanem mindenkiből, mert ez nem atomfizika, hanem logikusan egymásra épülő dolgok sorozata. Akármilyen korábbi tanulmányai vannak valakinek, a programozást el lehet kezdeni, külföldön már sokszor az általános iskolákban is oktatnak valamilyen hasonló tárgyat. Az ember alapvetően logikus és gondolkodó lény, csak ezt kell kihasználni.

Ez jól látszik az 5 éves gyerekünknél, aki a 2*16-ot úgy számolja ki szorzótábla ismerete nélkül, hogy 15+15 az 30, a 16 az 1-gyel több a 15-nél, így az eredmény 32. Nagyon sokat tanul számolni magától is, így már 5 éves korban alkalmas az ember a matematika megismerésére. Az, hogy sokak nem szeretik a matematikát és a matematikai logikát, többek között az oktatási rendszer hibája is.

Ma reggel a feleségem is kitöltötte a StudiCore programozói teszjét, nekem nem volt kétségem, hogy sikerül neki. De át is adom a szót, hogy elmondja, mit tapasztalt:

Programozói teszt bölcsész szemmel

A StudiCore tesztjének úgy álltam neki, hogy semmiféle informatikai előképzettséggel nem rendelkezem. Kivételt képeznek ez alól a középiskola számítástechnika órái és az általános iskolában tanult Comenius Logo alapok. Hasznuk nem sok volt, bár némileg fejlesztették a logikus gondolkodást. Arra viszont tisztán emlékszem, hogy utáltam azt a kis teknőst, ami csak ritkán volt hajlandó arra menni, amerre szerettem volna. Elég érdekes rajzok születtek meg így, amelyeken még a tanár is jót röhöghetett.

A gimiben Humán tagozatra jártam, ami azt jelenti, hogy a reál tárgyak helyett a társadalomtudományok érdekeltek. Emelt óraszámban tanultam biológiát, pszichológiát, szociálpszichológiát és történelmet. A matematika kivételével, minden tárgyból jelesre érettségiztem. Nem voltak amúgy rossz képességeim a matekhoz, hiszen a tanéveket rendre négyessel zártam, csupán nem szerettem annyira, hogy foglalkozzak vele. Amíg más kihívást látott a feladatokban, nekem mindegyik csak nyűg volt. És ezen a későbbi évek sem tudtak érdemben változtatni. Egyetemre mentem, majd történész diplomát szereztem.

programozas.jpg

Be kell vallanom, a StudiCore tesztjét sem élveztem jobban, mint a középiskolás matek dolgozatokat, de szerettem volna megtudni, hogy alkalmas lennék-e programozónak. Ismerem a bölcsészekkel kapcsolatos sztereotípiákat, éppen ezért, talán számotokra is érdekes lehet mindaz, amit a kitöltés során tapasztaltam.

A teszt végén 85,25%-os eredményt értem el, ami híven tükrözi a középiskolás négyes (vagyis jó) átlagomat. Anélkül, hogy konkrét megoldásokat írnék, megpróbálom összefoglalni azokat a nehézségeket, amelyek nekem gondot okoztak. Röhögni ér, de csak kicsit!

A feladatok

Az első feladat nem volt komplikált, hiszen gyakorlott háziasszonyként elég jól ismerem a mértékegységeket és az arányokat. A második feladatot viszont kissé elkapkodtam, és a több helyes válasz helyett, csupán egyet jelöltem be. A harmadiknál pedig nem vettem észre, hogy megváltoztak a mennyiségek, ebből adódóan hiába tudtam a megfelelő műveletet, az eredmény csak részben lett jó.

A negyedik feladat majdnem 100%-osra sikeredett, egy kis fogalmi zavart leszámítva A Comenius Logo-ra hasonlító ötödik feladatban is volt némi hiba, bár a magyarázatok utólag teljesen logikusnak tűntek, tehát megértettem, mit kellett volna csinálni a teknőssel. 20 év után azt mondom, jobb később, mint soha.

A hatodik és hetedik feladat megfelelő odafigyeléssel és szövegértéssel könnyedén elvégezhető. Itt a buktató az írásjelek nem megfelelő használatában lehet.  

A teszt szerint sikerült elérnem az elég jó szintet, vagyis lenne esélyem megtanulni programozni. Amit én látok, hogy a logikus gondolkodás mellett a koncentrációmat is fejlesztenem kellene, ahhoz, hogy esetleg jó programozó lehessek.

Programozó tanfolyam bölcsészként

Elkezdenék-e ez alapján programozni? A mai világban fontos, hogy minél több dologhoz értsünk, és nem ritka, hogy át kell képezni magunkat. Attól, hogy bölcsész vagyok, és jobban érdekelnek a társadalomtudományok, nem biztos, hogy rossz programozó válna belőlem. A kihívást abban látom, hogy az eddig pihentetett képességeimet aktivizálni kellene.

Mivel a férjem nagyon jól halad a StudiCore Java kurzusával, ezért én is szívesen kipróbálnám magam. Nekem valószínűleg jóval tovább fog tartani, mert sohasem láttam programozást, de előbb-utóbb bele tudnék rázódni. Amint ő végez a saját tanfolyamával, valószínű, hogy én is elkezdem.

Szólj hozzá!