YouTube videó applikációba illesztése

Emlékszem, mielőtt elkezdtem a StudiCore Java képzését, a feleségemmel és a gyerekkel épp sétáltunk, és valahogy szóba került az azóta is egyik kedvenc számom, a Forever (My Love) az Erik Sumo & The Fox-Fairies feat Liza előadásában. A dal a 2015-ös Liza, a rókatündér egyik száma volt, a filmet is érdemes megnézni.

Séta közben mondtam a feleségemnek, hogy egyszer tutira csinálok egy weboldalt, ahol ez a dal fog a háttérben szólni. Akkor még webfejlesztésen gondolkoztam, végül pedig szembejött a StudiCore és a Java lett a befutó.

Az előző bejegyzésekből kiderült, hogy most az Android fejlesztéssel ismerkedem, és valahogy nem sikerült az internet segítségével olyan applikációt csinálnom, melybe bele tudtam volna tenni egy működő YouTube videót. Az Udemy Android Oreo Masterclass segítségével ez végül sikerült, és mit is tettem volna bele, mint a Liza, a rókatündér fenti számát? És szombaton végre sikerült:

Vannak persze még hibái, a mobil elforgatásakor például a lejátszás megáll, és az activity újraépítésekor nem folytatódik automatikusan. De már meg is van az első egyszerű mobil applikáció tervem, a feleségem felmond pár saját mesét YouTube-ra, majd egy applikációban betöltöm őket. A gyerek meg arra kattint majd, amelyikre szeretne, és meghallgathatja.

Ez így nem lesz túl bonyolult, de a gyerek biztos jól fog szórakozni vele, én meg új dolgokat tanulok az elkészítése közben. Aztán innen lehet tovább lépni.

A fenti applikáció az Android Studio-ból fut, és nem lett feltöltve sem Google Play-re, sem a mobilra. Nem is kellett volna hozzá az okostelefon, csak valamiért a Google nem engedi, hogy YouTube API-t használjunk Androidos telefon emulátoron. Így rákötöttem az egyik mobilomat, és azon futtattam.

Hamarosan majd azzal is megismerkedem, hogyan lehet a Google Play-be feltenni a saját appokat.